Másfél mázsás török kori ágyúgolyót találtak a Dunában

Másfél mázsás török kori ágyúgolyót találtak a Lánchídnál, a kőből faragott lövedék teljesen ép maradt, a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gyarapítja majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

ÁSZ: megbízhatatlanul gazdálkodott a Momentum 2018-2019-ben

Nem volt biztosított a Momentum Mozgalom gazdálkodásának törvényessége 2018-2019-ben, ezért a pártnak erősítenie kell a gazdálkodása törvényességét - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Máltai szeretetszolgálat: háromszáz településen kapnak egységcsomagokat az óvodások

Háromszáz településen juthatnak a neveléshez szükséges kellékekhez, valamint alapvető fogyasztási cikkekhez óvodások - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület pénteken az MTI-vel.

Az Alkotmánybírósághoz fordult a lakástörvény miatt az államfő

Az Alkotmánybírósághoz fordult a lakástörvény ügyében Áder János - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken.

Hollik István: a gazdaságot érintő kérdések is a nemzeti konzultáció részei lesznek

Az országot újraindítani és megerősíteni csak az emberekkel együtt lehetséges, ezért a gazdaságot érintő fontos kérdések is a nemzeti konzultáció részei lesznek - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatban.

Rétvári: a mi emberképünk erős identitásra épül

A "mi emberképünk" erős identitásra épül, amelynek része, hogy "hol születtünk, milyen népcsoporthoz, felekezethez tartozunk" férfiként vagy nőként, és mindez az ember belső egyensúlyát és teljességét adja meg.

Varga Judit: jogrendszerünk alapja pajzsként védi szuverenitásunkat

Az alaptörvény mint Magyarország jogrendszerének alapja "pajzsként védi külső és belső szuverenitásunkat, önazonosságunkat, valamint alkotmányos identitásunkat" - mondta az igazságügyi miniszter pénteken Budapesten.

Varga Judit: az EU-t nem érdekli a magyar kormány álláspontja a gyermekvédelmi törvényről

A magyar kormány azt hitte, hogy az Európai Uniót érdekli a véleménye a gyermekvédelmi törvényről, de tévedett - írja Varga Judit igazságügyi miniszter az abouthungary.hu blogban pénteken megjelent cikkében.

Századvég: Budapest elégedetlen Karácsony Gergely közlekedéspolitikájával

A fővárosi megkérdezettek több mint háromnegyede aggasztónak ítéli a forgalmi dugókat és ezzel összefüggésben a légszennyezettséget.

Miniszterelnökség: azonnali gyorssegélyt biztosít a Hungary Helps Program Csehországnak

Azonnali gyorssegélyt biztosít a Hungary Helps Program Csehországnak - tájékoztatta a Miniszterelnökség pénteken az MTI-t.

Kormányszóvivő: megérkeztek az első szállodahajók Magyarországra

Csütörtökön megnyitották a határokat a szomszédos országok felé és ennek köszönhetően az első két szállodahajó megérkezett Magyarországra - közölte a kormányszóvivő az egyik hajó kikötőjében pénteken.

Kövér: Magyarország magyar ország akar maradni

Egy olyan korszakalkotó közjogi dokumentumnak, mint amilyen az alaptörvény, a legfőbb üzenete az, hogy Magyarország magyar ország akar maradni - hangoztatta az Országgyűlés elnöke a Magyar Jogász Egylet Értékek és intézmények a tízéves alaptörvényben című konferencia megnyitóján.